Útközben - Tibor Rigó

Rigó Tibor költészetében járva, mint térdig érő hóban járó ember járunk, rácsodálkozva a magyar nyelv természetadta gyönyörűségére, ahol a szemlélő maga az Isten és saját képmására teremtett ember a művészet közlésében. Rigó Tibor napjaink egyik kiemelkedő alakja mind a Magyarországon élők és határon túliak kortárs irodalmi közösségének gyöngyszeme, ékköveként. Hiszem, tudom, mivel szemtanúja voltam az irodalomban való felszabadulásban és növekvésben, hogy Ő azon költők egyike, akit örömmel hordoz ledér Múzsánk. Ösztönössége és versstílusa a szabad verselés világában megrekedt irodalom közvetítése, ahol a rendezettség, a tanult versfajták közlése háttérbe szorulnak ugyan, de a kötöttségen túlmutató szellemi kántálás, ima közvetítője Ő, ahol általa az ünnep mindenkit megérint, s minden egyént elvárásnélkül ültet terített asztalához, mint arra jogszerűen invitált betérőt világába. Őszinteségével oly egeket metszenek versei angyalokat születésre, ahol a „Cigányképűség” szellemben és testben is szentség a valóság dimenziójában. Rigó Tibor költő, a nagybetűs költők egyike korunkban, akik majd és már most nyomot hagynak az irodalom kivetettségének zimankós idejében egy lassan telivé élt élettel keblén, ahol nyughatatlan méhkaptár a bodái alatt dobogó szív, a lélek nektárja az a méz, ami még keserűségében is édes a hozzá hasonló bérmunkásnak. Rigó Tibor jól tudja mit jelent az alázat, az elhívásban való hűség és holtáiglan való jegyesség átka a vers arájaként, mert a gyermekség szüzességéről, a felnőttség megaláztatásáról is csak szépen, méltóan ejt szót örömében, bánatában egyaránt. Rigó Tibor rendelkezik avval a hatalommal a versben, amely erő az önuralomhoz kell, hogy mértéktartó legyen önmaga bomlása és a benne lévő világ összeomlása ellen, hiszen Rigó Tibor hittel ír verset, hittel és meztelenséggel részese az embert, az Istent magasztaló körmenetnek, mint egy ministráns fiú, akiben a rejtély teljességének vonzása, vágyódása, csodálata, odaadása szűntelen a vers semmiből való feltámadásának állandóságában hívő emberként. Rigó Tibor hitéből, jelleméből, jelenlétéből fakadóan tiszteletet, elismerést érdemlő ember, akit magam is lélektestvéremnek, bátyámnak vallok a magam egyszerű, szigorú, ragaszkodó szeretetével a hitelesség nevében minden stigma, antropológiai ismérven túl. Rigó Tibor nem cigány költő, nem magyar költő, hanem költő, a magyar anyanyelvű, a Magyar ajkú irodalom táplálója, művelőjeként oly földön járva, ahol az irodalom úgy terem, mint a gyapot, s feketére farcolt sebek rajtunk az ihletettség percei egy harmadik aranypántot szorítva homlokunkra, lüktetésünkre a művésszé avanzsálás halálos varázsában, egyetlen életet remélve túlélni a szürkeséget, a költő életét, azt az örökkéválást, amit majd egy másik világ nemzedékének siratása csuklásig emleget, s beismerik nagyságát. Rigó Tibor nagyságát kimerem jelenteni, valós nagyság közöttünk már most, s nagysága csak nőni fog az idő jóslást könyörgő múlásában. Költészetét szeretettel és tisztelettel ajánlom minden olvasónak, aki nem fél megismerni hibáival együtt egy hószakadásban is tüzes ölelést kínáló idegent, minden fájdalma ellenére kitárva önmagát, hogy kegyelmén osztozzon a világgal. Tóth Olivér - költőKelt, Taktaszada, 2022. Szeptember 22