Mara, Sadie és Hannah elsősorban barátnők és főleg kutatók. Bár
tudományterületük a világ más-más szegletébe szólítja őket,
mindhárman egyetértenek az egyetemes igazsággal: az ellentétek
vonzzák, a riválisok pedig tűzbe hozzák egymást... Egy FEDÉL ALATT
Környezetmérnökként Mara mindent tud az ökoszisztémák érzékeny
egyensúlyáról: egyensúlyra van hozzájuk szükség. És hogy senki ne
nyúljon a termosztáthoz. És senki ne lopja el a másik kajáját.
Valamint más szabályokra is, amikről Liamnek, a lakótársának és
egyben alávaló, nagy olajcégnél dolgozó jogásznak fogalma sincs.
Két EMELET KÖZÖTT Mérnökként logikusan gondolkodva Sadie tudja,
hogy elvileg hidakat kellene építenie. Viszont a STEM tudományos
világában dolgozó nőként azt is tudja, hogy a körülmények
változhatnak, és amikor az ember órákra bent ragad egy parányi New
York-i liftben azzal a férfival, aki összetörte a szívét, joga van
porig égetni azt az izmos, szőke hidat. FagyPONT ALATT Ian sok
minden Hannah számára: gonosztevő, aki megpróbálta megvétózni az
expedícióját, és tönkretenni a karrierjét; istenien szörnyű
álmainak főszereplője... de hős sosem volt. Fagyos szíve azonban
felolvad, amikor sebesülten és elhagyatottan fekszik az Északi-sark
egyik távoli kutatóállomásán, és csak régi riválisa hajlandó
elindulni a veszélyes mentőakcióra.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Utálom, hogy szeretlek - Ali Hazelwood je 12,32 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...