Nem ?a hazugság a legszörnyűbb dolog, amit megtenne ezért a nőért!
A szívdöglesztő és kőkemény Christian Harper valójában egy
úriembernek álcázott szörnyeteg. Az erkölcsöt nem tartja sokra, a
szerelmet még annyira se, ugyanakkor nem tagadhatja a vonzalmat,
amelyet a szomszédjában lakó fiatal nő iránt érez. Idővel ez a nő
lesz legsötétebb vágyainak tárgya, az egyetlen hatalmas talány,
amin képtelen kiigazodni. És amikor lehetősége nyílik rá, hogy a
közelébe férkőzzön, saját szabályait megszegve olyan ajánlattal áll
elő, amit nem utasíthat vissza. Minden szörnyetegnek van gyenge
pontja. Az övé ez a lány. A megszállottja lett. Ő a szenvedélye. És
ő a kivétel az összes szabálya alól. A kedves, félénk és a
közösségi médiában szerzett hírneve ellenére introvertált Stella
Alonso igazi romantikus lélek, aki évek óta fegyelmezetten tartja
kordában a szívét. Két munkája mellett nincs ideje párkapcsolatra,
és nem is igazán vágyik rá. De amikor a múltjából érkező fenyegetés
elől annak a férfinak a karjaiba – és lakásába – menekül, akinél
veszélyesebbel még életében nem találkozott, óriási a kísértés,
hogy hosszú idő után ismét a szívére hallgasson. Mert bármilyen
rideg is Christian, ha vele van, olyasmiket érez, amit azelőtt
soha. Szenvedélyt. Biztonságot. Igazi vágyat.
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...