A Pólus kutatóűrhajó húsz évvel ezelőtt tragikus balesetet
szenvedett egy még felderítetlen bolygón. A fedélzeten mérnökök,
tudósok utaztak családtagjaikkal. Akik életben maradtak, azoknak is
sürgősen el kellett menekülniük az erősen sugárzó roncsok
közeléből. A technikai eszközeiktől megfosztott embereknek meg
kellett tanulniuk boldogulni a bolygó mesevilágszerű, mégis
ellenséges környezetében, ám egy pillanatra sem adták föl a
reményt, hogy egyszer segélykérő hívást küldhetnek a Földre. Húsz
év alatt az eredeti túlélők a viszontagságok közepette
megtizedelődtek, de ugyanakkor egy új nemzedék is megszületett,
amelynek tagjai már a névtelen bolygót hívják otthonuknak,
hozzáedződtek a zord éghajlathoz, és a vadászat is a vérükben van.
Most azonban, húsz év múltán egy második felderítőhajó közeledik, a
Magellán, melynek legénysége mit sem tud az egykori balesetről, ők
csak egy ismeretlen világot akarnak feltérképezni. Vajon sikerül-e
egymásra akadni a bolygó hatalmas, jeges vadonában,
megszabadulhatnak-e a túlélők kényszerű száműzetésükből? És
egyáltalán vágynak-e erre a szabadulásra? Az egyik legnépszerűbb
orosz SF-szerző, az Eurocon- és Aelita-díjas Kir Bulicsov
munkássága jóformán hozzáférhetetlen magyarul. Ezen kíván
változtatni kiadónk egy életműsorozat indításával.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Túlélők - Kir Bulicsov je 7,58 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...