Tost a csehszlovákiai politikai katolicizmus emblematikus alakja,
1933 és 1938 között Kassa helyettes polgármestere, majd 1938
novemberétől 1939 májusáig a város polgármestere, később 1944-ig a
magyar parlament képviselője volt. Közismerten angolbarát,
nyilasellenes magatartása következtében 1945 januárjában a kassai
nyilas terror áldozata lett. Hivatalnoki és politikai
pályafutásáról először jelenik meg összefoglaló munka, melyben a
földbirtokosból, majd pénzügyi hivatalnokból lett
keresztényszocialista városatya és családja élete nem a politikai
divatok túlburjánzó színeiben pompázva, romantikusan megfestve
tárul elénk, hanem a köz- és magánélet apró emberi
megnyilvánulásaival átszőtt korrajz keretében. Szeghy-Gayer
Veronika munkája a feledésből hozza vissza az 1945 előtti
soknemzetiségű Kassa államhatalmi változásokkal, politikai
játszmákkal, színházzal és emberi tragédiákkal teli világát,
melyről az elmúlt évtizedben egyre több tudományos elemzés látott
napvilágot. A Tost László, Kassa polgármestere című kötet
elsősorban a nagyközönségnek szól, melyben a nem mindennapi
családtörténetet Ladislav Bobčák kassai restaurátor illusztrációi
mellett szlovákiai és magyarországi közintézményekből, valamint
magángyűjteményekből kölcsönzött, nagyrészt eddig sehol nem közölt
képek gazdagítják.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Tost László, Kassa polgármestere je 14,25 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...