Egyszer ?csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban,
és mind az emberiséget akarta szolgálni. 40 év telt el azóta. A
kreáknak és mesterséges ökológiájuknak köszönhetően a Földön soha
nem látott jólét uralkodik, a hűségesen szolgáló lények pedig
nélkülözhetetlenné váltak a tengerpartok és óceánok emberi
kolóniáin. A csillogó felszín alatt azonban indulatok forrnak:
legalább annyian űznék el félelemből a kreákat, mint ahányan
számításból még inkább az emberhez láncolnák őket. A tudós Jana és
kisfia, Gellard csaknem húsz évet töltött hajótöröttként egy lassú
időgépben, miközben a külvilág számára csak órák teltek el.
Kiszabadulásuk után mindketten máshogy próbálják feldolgozni a
velük történteket. A világtól elzártan felnőtt Gellard
Tengerbudapest szigetvárosában próbál összerakni valamit, ami
legalább távolról egy hétköznapi életre emlékeztet. Nehézségeit
fokozza rég látott, vele közel egyidős apja, akinek köszönhetően
hirtelen túl sokak érdeklődését kelti fel. Olyan mindenre elszánt
alakokét, akik a krea-emberi viszonyt szeretnék megváltoztatni, és
ezért a legmesszebbre is elmennének. Jana eközben a munkájába
temetkezik. Az Atlanti-óceán mélyén, a kreák kiürített
sziklahajóján próbálja megfejteni az érkezésüket kísérő számtalan
rejtélyt. Az idegenek ugyanis mindent elfelejtettek az utazásukat
megelőző időkből, ami épp úgy lehet véletlen, mint egy nagyon is
tudatos terv része. Amikor a nő új területeket fedez fel a
hegységnyi Lótuszon, még nem sejti, hogy hamarosan sokkalta nagyobb
távlatok nyílnak meg előtte, mint amit valaha is remélni mert.
László Zoltán, A Keringés és az Egyszervolt szerzője újra
hamisítatlan sci-fivel jelentkezik, és a rá jellemző szárnyaló
fantáziával, aprólékos kidolgozottsággal olyan világot teremt,
amelyet nem felejtünk el egyhamar.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Távolvíz - Zoltán László je 6,42 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...