Társai elmentek Megváltót nézni - Sándor Lezsák

"A golgotái sötétséget, amelyet a társadalmi viharok tettek még kormosabbá, csak a hit világíthatja át: mindig van remény Még az átszögelt tenyér is azt sugallja, hogy sosem szabad föladni. A versekbe beszívódó bibliai példázatok egy véghetlen ti szta hangú, a szólást erkölcsnek tekintő költőt mutatnak. Lezsák Sándor azoknak a kardot forgató bajvívóknak az örököse - Balassi Bálinttól századokon át Nagy Gáspárig húzódik a sor -, akik tudták, hogy az igazi költő népének lármafája. Amellett, ho gy saját fájdalmát eldalolja, felelősséget érez - Nagy László szavával - a "torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viselő" közösség iránt is. A vers tehát hitvallás, sors, az ember legszentebb pillanatainak tükörképe. A félelemmel szembesze gezi az önmaga-vállalás bátorságát, a szűk és tágabb körben való építkezés fegyelmét. Mindig a lentről jöttek, a nyelvükben megkárosítottak, az emberségükben megbántottak, a ?jog asztala? mellől kiebrudaltak érdekében szól. Hogy bravúros eszközökkel - a néprajzi elemektől a konkrét versig, a szürreális betétektől a rockopera lírai-drámai betétjéig változatos hangon és formában -, arra az évtizedek termését begyűjtő Társai elmentek Megváltót nézni című kötet a megrázóan eleven példa." (Szakolczay Lajos)