A mai húsz-harmincas fiatalok szüleinek új kihívásokkal kell
szembenézniük. - A fiatalok tovább maradnak a szülői házban, mint a
korábbi generációk, vagy hosszabb-rövidebb idő után ismét
hazaköltöznek. - Szakemberek szerint a fiatalok elhúzódó feln őtté
válása egy új, átmeneti életszakaszt vezet be a kamaszkor és a
független felnőttkor között. - Aszülők nehezen találják meg az
egyensúlyt a saját szükségleteikről való gondoskodás és felnőtt
gyermekeik támogatása között. Mit tehetnek a szülők? A
családterapeuta szerzők konkrét eseteken keresztül mutatják be,
hogyan építhetnek ki a szülők olyan pozitív kapcsolatot a felnőtté
válás nehézségeivel küzdő gyermekeikkel, amely kölcsönös
tiszteleten, szereteten és egymás megbecsülésén alapul. Böl cs és
gyakorlatias meglátásaik hasznos szempontokat kínálnak a szülőknek
az olyan kérdésekben, mint: - hogyan segíthetnek gyermekeiknek
abban, hogy önállóvá váljanak és a maguk lábára álljanak, - hogyan
oldhatják meg az eltérő értékrendből és élets tílusból adódó
nézeteltéréseket és konfliktusokat, - miként viszonyuljanak felnőtt
gyermekükhöz, aki továbbra is a szülői házban él (vagy újra
hazaköltözik, esetleg már egy-két gyerekkel), - miként találhatják
meg az egyensúlyt gyermekeik támogatás a és a saját testi-lelki
egészségük megóvása között, - hogyan alkalmazkodhatnak az anyós-
/após-, illetve a nagyszülőszerep kihívásaihoz, - hogyan
használhatják ki "a ráadáséveket" arra, hogy pozitív hatással
legyenek gyermekeikre. A(z) Szülőfüggő fiatalok (Könyv) szerzője
Gary Chapman, Ross, dr. Campbell.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Szülőfüggő fiatalok - Gary Chapman je 8,47 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...