Egy nyári autós túra után többé már semmi sem az, ami volt. Amikor
a frissen érettségizett Echo Emerson nyári kirándulásra indul a
fiújával, szeretne kikapcsolódni, egy időre elfelejteni, hogy ő
mitől annyira… más, mint a többiek. A kiruccanás során királyabbnál
királyabb látnivalók várják, plusz az útba eső galériákban
árulhatja az alkotásait. Na persze mindezt übereli, hogy majdnem
három teljes hónapot kettesben tölthet Noah Hutchinsszal, a dögös,
agyas, hányatott lelkű sráccal, aki mindig megérti őt. Echo és Noah
mindent megosztanak egymással – kivéve egyvalamit, amire Echo
egyelőre nem bírja rászánni magát. Csakhogy amikor
lidércnyomásainak okozója újból megjelenik az életében, a lánynak
komoly döntéseket kell meghoznia; ráadásul legfőbb ideje, hogy
rájöjjön, mit is akar igazából. Mindeközben a nevelőszülőknél
felnőtt Noah még élő rokonai után folytatott kutatása arra
kényszeríti őket, hogy szembenézzenek az élet, a szerelem és saját
egyéniségük nyomasztó igazságaival. Most, hogy már csak egy hét
maradt hátra az egyetemi orientáció, a diákmunka és a nagybetűs
élet kezdetéig, Echónak dűlőre kell jutnia magával: vajon Noah nem
csak egy izgalmas rosszfiú, és ez az egész nem csak egy felelőtlen
kaland, amitől mindenki óva intette? A fantasztikus túra utolsó
állomásán nagyon is komolyra fordul a történet. Tarts velünk az
érzelmek hullámvasútján!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Szabályszegők (Feszülő húr 1,5) - Katie McGarryová,Rudolf Komáromy je 11,88 €
Je ťažké nájsť samého seba a na svete je naozaj množstvo ľudí,
ktorí to nikdy nedokážu. Ally d'Apliese sa však rozhodne, že si
nenechá utiecť život pomedzi prsty. Je rozhodnutá zistiť, kým je, a
tak nasmeruje svoju cestu k mrazivému severu, dostala totiž
indíciu, aby jej hľadanie išlo ľahšie. Tou indíciou je životopis
nórskeho hudobného skladateľa, ktorý žil v 19. storočí. Po príchode
do Nórska ju okúzli hudobný svet, ktorý je s jej životom spojený
viac, ako doteraz tušila. Jej osud sa však začne rozmotávať až
vtedy, keď narazí na Annu Ladvik, nie príliš slávnu speváčku, ktorá
vystúpila v prvom predstavení Griegovej legendárnej hudby na motívy
Ibsenovho Peera Gynta. Až vďaka nej začne Ally rozumieť tomu, kým
vlastne je.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...