Susánka és selyempina - Bán Zoltán András

Az, ?az – jól tetszettek érteni első blikkre is. De ha egyszer így hívják – és nyilván nem véletlenül. És nem – nem lehet Susánkát egyedül emelni be a címbe, hogyha egyszer ketten vannak. Azazhogy – olykor ezek ketten mintha eggyé olvadnának össze. És honnan tudjuk, hogy ilyenkor nem éppen Selyempina-lényegű eggyé? Máskor viszont inkább Susánka-lényegűvé. Egyezzünk ki tehát abban, hogy egyik sincs a másik nélkül. Ám a részleteknek – például a mikor-kinek és a hogyannak – egyedül Zsigó bátyánk, dalszínházi kottaőr a megmondhatója. Aki e könyv kezdetén megbolondul – ám egyrészt ismerjük mi az efféle megszédülést, sőt bevadulást („…”), másrészt az ilyen eszelősség nemhogy nem árt, hanem használ önnön történetének, amely gyökerestül forgatja ki őt mivoltából. Az esetről fürkész jelentések készülnek, s hőseinek históriáját ezek nyomán teremti újjá – az írás avatott eszközeivel olvasmánnyá – Bán Zoltán András. Igen, ő – jól tetszenek emlékezni. Aki vitriolsugaras nyomtatóval dolgozik, ha irodalomkritikát ír. Most pedig – amidőn e kötetben szépprózát ad közre – őt akasztják éppen. Meg engem, ahogy ajánlom e jeles művet becses figyelmükbe. Závada Pál Bán Zoltán András Budapesten született 1954-ben. 1980 óta publikál rendszeresen irodalomkritikákat és Csont András néven zenei tárgyú írásokat. 1990–1997 között a Beszélő munkatársa, 2001-től a Magyar Narancs kulturális rovatvezetője. Fordítóként többek között Theodor W. Adorno, Heimito von Doderer, Robert Musil és Robert Walser műveit ültette át magyarra. Prózai munkái a Holmi című folyóiratban jelentek meg. Kritikáinak válogatott gyűjteményét Az elme szabad állat címen a Magvető adta ki 2000-ben.