Torma Zsófia Csicsókeresztúr 1832. szeptember 27. - Szászváros
1899. november 14. A Kárpát-medence legértékesebb neolitleleteinek
felfedezője, amit ma tordosi leletek néven ismerünk. Kutatásai
során különböző töredékeket talált, amelyeknek a székely
rovásírásra emlékeztető jelei a sumer-akkád és az erdélyi jelek
összehasonlítására vezették. Így bizonyítva egy nyolc-kilencezer
éve a Kárpát-medencében írással rendelkező népnek a létét és
továbbélésének a lehetőségét. A maga korában ez értetlenséggel
találkozott. A külföldi tudós társadalom többnyire nem ismerte a
magyarok ősi írását, a rovásírást. Ezért Torma Zsófiának nem hitték
el, hogy leletei nem a római, hanem az őskorból származnak. A
szakirodalomban való tájékozottsága, nyelvismerete rendkívül széles
volt, ismerte a magyar, a német, a francia, az angol, a görög, a
latin szerzők műveit, az elsők között foglalkozott
barlangkutatásokkal, és bizonyította, hogy az akkori Magyarország
területén a jégkorszakot megelőző korban is élt ember. Hazájában
nem fogadták érdeklődéssel írásait, így 1894-ben Jénában németül
jelenik meg a Néprajzi összehasonlítások című műve. A sumér nyomok
Erdélyben című műve is kitartó tudományos munkájának köszönhető.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Sumér nyomok Erdélyben - Zsófia Torma je 7,66 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...