Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények
beláthatatlanok… Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést
a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a
bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről
eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak.
Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul
valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját,
amivel romba döntheti az egész életét. Liza azt hitte, jó ötlet
Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett
lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal
a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik
bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem
jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött
éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar. Alex és
Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt
kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás
vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a
csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után
potyognak ki a szekrényből… Látogass el Rózsakőre egy újabb
izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Rózsakői rejtélyek 2: Csontvázak a szekrényben - Judit Megyeri je 10,73 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...