A ?híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és
parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott
jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják a szabadulást, a
vármegye és Szeged város urai pedig még a nevét is csak félve és
suttogva ejtik ki. Inkább eposz ez a Mórciz-mű, mint történelmi
regény: nem annyira Rózsa Sándorról szól, mint inkább a Rózsa
Sándorokat termő jobbágysorsról meg arról, hogyan morajlott föl a
nagy paraszti tenger a szabadságharc eseményei közben, és arról,
mit értett meg a nép negyvennyolc forrongásából, de arról is,
hogyan látta ezt a fölmorajló pusztai-paraszti tengert Kossuth,
hogyan Petőfi, hogyan az arisztokrácia, hogyan a nemesség és a
városi polgárság. Móricz Zsigmond Rózsa Sándor alakjával világít be
a népi sors áthatolhatatlan sötétségébe, annak a Rózsa Sándornak az
alakjával, aki a szabadságharc első hónapjaiban alkalmat kap, hogy
betyárvirtusát törvényesítse. És Móricz ebben a helyzetben tudja
legjobban megmutatni, hogy Rózsa Sándor nem egyszerűen híres
betyár; több annál: pusztai király, zsarnok és jótevő egy
személyben. A regény így lett színes, fordulatos, kalandokban és
izgalmakban bővelkedő eposz: a szabadságharc tökéletes körképe – és
vád is a magyar végzett ellen.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Rózsa ?Sándor összevonja a szemöldökét - Zsigmond Móricz je 1,97 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...