Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió működése jelentős
változáson ment keresztül. Korábban a nyilvánosságtól távol működő,
szabályozási kérdésekre összpontosító, sokak számára talán
unalmasnak tetsző intézményként haladt előre a maga kitaposott
útján. Az utóbbi idők válságai során azonban egykori működési
modellje elégtelennek bizonyult; a válságok kezelése ugyanis az
európai politikusoktól gyors, határozott cselekvést,
kezdeményezőképességet, kreativitást és rendhagyó megoldásokat
igényelt – csupa olyan dolgot, amelyek addig nem tartoztak az
európai politizálás meghatározó vonásai közé.E fordulatos másfél
évtizedben az európai vezetőknek nemcsak az új helyzetekre kellett
a megszokottnál gyorsabban reagálniuk, de az addigi szakpolitikai
kérdésektől eltérő területen navigálva a szuverenitással,
identitással, szolidaritással kapcsolatos megannyi dilemmára is meg
kellett felelniük. Bejáratott megoldások híján pedig sokszor nem
hagyatkozhattak másra, mint politikai ösztöneikre és improvizációs
képességükre. A változások egy részét testközelből, az Európai
Tanács elnökének tanácsadójaként megélő szerző könyvében négy olyan
drámai pillanatra összpontosít, amelyek hozzájárultak az európai
politika átalakulásához: a 2008-ban kezdődő és a kontinens
országait is nehéz helyzetbe hozó gazdasági válságra, a Krím és
Ukrajna más részei ellen indított orosz támadásra, a
menekültválságra és a brexit miatt a szervezet atlanti szárnyán
előálló komplikált helyzetre. Van Middelaar ezeket végigelemezve
igyekszik olvasói számára felvázolni, hogyan találja fel magát újra
az uniós politika, s hogyan helyeződik át benne a hangsúly a
szabálypolitikáról az eseménypolitikára. A lebilincselő stílusban
megírt könyv mindenki számára ajánlott, aki szeretné jobban
megérteni a mindannyiunk mindennapjait meghatározó uniós politika
belső működésének dinamikáját, intézményi ütközéseit, szövevényes
hatalmi játszmáit és az európai választópolgárok növekvő
türelmetlenségének okait.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Rögtönzés és ellenpont - Luuk van Middelaar je 9,76 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...