A Föld elleni csatában az emberiség győzedelmeskedett a nyurgák
maghajójának elpusztításával, de a Mars továbbra is az idegen
lények megszállása alatt áll, ráadásul az ott rekedtek oxigén- és
élelemkészlete kritikus szinten van. A hadsereg kétségbeesetten
építi az újabb csatahajókat és bolygóközi védelmi rendszereket a
megsemmisültek helyére, de a rendelkezésre álló nyersanyagok
végesek. Andrew Grayson napjai kiképzéssel telnek: fiatal
önkéntesekből próbál mihamarabb harcra kész katonákat faragni – a
véres csatákból magával hordozott emlékeit pedig alkohol és
gyógyszerek segítségével igyekszik kiégetni a fejéből. Eközben a
Nemzetközösség és a sinoruszok két lehetőség közül választhatnak:
vagy megindulnak a Mars felé azzal, amijük van, vagy a renegátok
nyomába erednek, akik a földi invázió előtt nem sokkal
elmenekültek, és magukkal vittek számos felbecsülhetetlen értékű
hadihajót, melyek visszaszerzésével az emberiség a saját javára
fordíthatná a készülő marsi ütközet kimenetelét. Egy kisebb csapat,
többek közt Graysonnal és feleségével, a deszantgép-pilóta
Halley-vel az élen felderítő küldetésre indul egy idegen
naprendszer távoli holdjára, hogy feltérképezzék a renegátok
védvonalait. Útjuk nem csak váratlan fordulatokban és veszélyekben
lesz gazdag, de nagyban befolyásolhatja az emberiség jövőjét is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Renegátok - Marko Kloos je 6,99 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...