2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy
részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja
zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű
virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon
tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy
részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg
elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció
tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt
hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes
vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált
feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott
ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog
galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben.
Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után
megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába
kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a
gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény
megszerzéséért. Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését
követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a
popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több
millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van,
és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is 2017-ben.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ready Player One - Ernest Cline je 13,30 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...