Móra ??Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe
kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség
sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély
kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a
fejedelemséget összekötő területsáv – az úgynevezett Részek,
latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került. „Olyan
világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író , hogy mikor
este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem
lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a
megmondhatója, meg a török.” A Szitáry testvérek története egy
kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában
látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az
országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a
nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is.
Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a
váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét
és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti
lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít
bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal,
gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Rab ember fiai - Ferenc Móra je 3,86 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...