Ha a gyakorló szemünk a hatalmas eurázsiai kontinenst úgy tudná
áttekinteni, mint valamely hegy lábánál elterülő tájat, akkor ebben
a képzelt panorámában alighanem az a hosszú sáv kötné le elsősorban
figyelmünket, mely e világrész északi és déli szférái között
Mandzsúriától egészen a keleti Kárpát bástyájáig húzódik végig. Ez
az úgynevezett steppe-övezet, mely hol fakó, hol gesztenyebarna és
fekete földszínével élesen elüt az északi erdőrégió mélyzöld
foltjától s attól a dús vegetációjú szubtropikus déli tájtól,
melyet a síkság felé a Kaukázus, a Hindukus és a Himalaya égbenyúló
sziklafalai határolnak. A steppe nyílt, fátlan síkság, mely
tájjellegét a föld jelenkorában, minden emberi beavatkozástól
függetlenül nyerte el. Felszínét főként az övezet északi részében,
melynek határvonalát a Kaspi, az Aral és a Balkas tavak északi
partjai jelzik, fű borítja: innen a steppe szó, mely oroszul füvet,
pázsitot jelent. Ettől délre a dúsfűvezetű fekete és gesztenyebarna
földek fokozatosan homokos rónákba mentek át, melyek helyenként
sivár pusztaságokkal váltakoznak. Bár a Pamir-fennsík, az Altáj és
a Tiensán hegyei egy keleti és nyugati részre tagolják e szinte
mérhetetlen síkságot, a hegyvidék szorosai és hágói mégis minden
időkre biztosították az átjárást s ezzel a steppe-övezet
folytonosságát. Ezen a területen már a történeti idők hajnalán oly
kultúrák tűnnek fel, melyek összhangzóan simulnak e táj sajátos
adottságaihoz és életlehetőségeihez. Talán nem becsüljük túl a
földrajzi tényezőknek a történetben vitt szerepét, ha rámutatunk
arra a feltűnő egyezésre, mely Eurázsia északi, középső és déli
részeinek táji alkata és a tájakon kibontakozó emberi kultúrák
között világosan megmutatkozik.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Pogány magyarság - keresztény magyarság - József Deér,Csaba Fazekas je 8,77 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...