Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei
is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar
lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és muszlim is.
Megkeresztelkedik, és beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a
neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi
uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő
lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: ? =
3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry
városában, amelynek apja a tulajdonosa és a vezetője. És éppen itt
kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy
dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az
Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum
nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős
közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy
mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy
hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és
vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen
vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz,
hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson
valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan
és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán:
mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt
tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg
lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Pi élete - Yann Martel,Kolektív autorov je 12,26 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...