Alig hihető, de igaz: Petőfi Sándornak, a magyar nyelvterületen és
a világirodalomban is legismertebb költőnknek 1896 óta nem jelent
meg átfogó, tudományos megalapozottságú, a szerző önálló kutatásain
(is) alapuló életrajza, és már 72 éve, hogy Illyés Gyula sok
kiadást megért Petőfi-könyvét először olvashatták. Azóta egyrészt
megszaporodtak a költőről, koráról, kapcsolatairól, eszmei
tájékozódásáról szóló ismereteink, az ezeket feldolgozó
résztanulmányok, sőt könyvek, másrészt azonban a kultusz és az
ideológiai kisajátítások már-már eltakarták az olvasó elől Petőfi
igazi arcát. Az Osiris Monográfiák második kötete az
irodalomtörténet-írásnak ezt a régi adósságát törleszti. Kerényi
Ferenc a költő tudományos igényű kiadásának több mint egy évtizede
szerkesztője és sajtó alá rendezője, több népszerű kiadás
szövegének gondozója, számos emlékhely kiállításának rendezője.
Négy évtizede foglalkozik a reformkorral és benne Petőfivel; most
összegezhette tapasztalatait. Munkája kritikai életrajz.
Tartalmazza a költő tüzetes biográfiáját, feltárja életműve
keletkezéstörténetét, bemutatja egykorú fogadtatását, a Kiadások és
értékelések című bibliográfiai esszében a recepció legfontosabb
irányait is. Mivel a könyvben maradéktalanul érvényesül a régi
igazság, hogy tudniillik a valóság mindig izgalmasabb a legszebb
legendánál is, vélhetően újabb olvasókat és újraolvasókat toboroz
Petőfi Sándornak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Petőfi Sándor élete és költészete - Ferenc Kerényi je 13,73 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...