A jövőben a túlnépesedés problémájára radikális megoldás születik:
az emberek 17 évesen négyféle lehetőség közül választhatnak.
Lehetnek hedonisták, akik fényűző életet élnek, ám 42 évesen meg
kell halniuk. Lehetnek dolgozók, akiknek kemény munkával és
nyomorúságos fejadagokkal kell beérniük. Választhatnak
androidtestet, amelynek alacsony a fogyasztása, élettartama pedig
80 év. Vagy ha úgy tetszik, csatlakozhatnak egy „kommunához”,
amelyben egy testben ötödmagukkal, egymást négyóránként váltva
töltenek ki öt életet, mielőtt 142 évesen meghalnának. Alex, Kate,
Mike, Ben és Sierra az első életükben járnak Mike kisportolt
testében, amely a ciklusa végéhez közeledik. Négyük szavazata
alapján egy ún. halálparkban kötnek ki, ahol különböző virtuális
játékokkal extra időt nyerhetnek a többi játékostól. Veszíteni
azonban egyet jelent a halállal. Kate ciklusában felbukkan egy
titokzatos android, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki,
de veszélyes dolgot kér cserébe… Egyre rejtélyesebb játék veszi
kezdetét, amelyben egyes testtársak eltűnnek, és a többiek nem
tudják, belső vagy külső ellenséggel állnak-e szemben. Végül az is
kérdésessé válik, a még élők megbízhatnak-e egymásban, és helyesen
döntöttek-e egyáltalán, amikor felosztották az életüket. Egy test.
Két hazugság. Három gyilkosság. Négy gyanúsított. Öt elme.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Öt elme - Morpuss Guy je 11,24 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...