Első olvasatra négy barátnőről szól a könyv, akik diákkoruk óta
ismerik egymást és felnőttként is tartják a kapcsolatot. Mind a
magánéletükben, mind a munkájukban egyaránt sikeresek. Pénzügyi
területen dolgoznak, Évi, Lukrécia és Szerénke(ez a beceneve, mivel
Lukréciának a barátnője) könyvelők, Adél pedig a NAV-nál jogász.
Látszólag minden rendben van körülöttük. Adélt kivéve –akinek
fontosabb a karrier, mint a magánélet- stabil párkapcsolatban
élnek. Amikor azonban Évi munkája során találkozik a jóképű,
öntörvényű , nőcsábász íróval, minden felborul körülötte,
megváltozik nemcsak a párjához, hanem a barátnőihez való viszonya
is. Felkavarodik az állóvíz. Lehetne ez egy romantikus történet
kezdete, ám a felkavaró találkozás egy sötét örvénybe húzza le
Évit, egész eddigi élete és minden eddigi döntése
megkérdőjeleződik. A drámai események sötét titkokra derítenek
fényt, a múlt árnyai rávetülnek a jelenre és már semmi sem az,
aminek eddig látszott. Az elkerülhetetlen tragédia rákényszeríti
mindannyiukat, hogy nézzenek szembe a múltjukkal, tárják fel a
szörnyű titkokat. Vajon létezik a zavaros, örvénylő vízből út a
tiszta felszínre? Sikerül-e feljönni a mélyből és van-e esély a
megtisztulásra?Erre ad választ ez a felkavaró történet. Csak és
kizárólag felnőtteknek és erős idegzetűeknek ajánlom.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Örvény és megtisztulás - Nádudvarváry Fekete Emma je 9,27 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...