A második világháborúban résztvevő nemzetek számára a háborús
erőfeszítés az egész társadalomra hatással volt. Számos területen
hozott változást, de az egyik legnagyobb fordulat vitathatatlanul a
nők társadalmi szerepének felértékelődése volt. Többek között ekkor
változott meg alapjaiban a nőkről kialakult kép: a háziasszonyokból
dolgozók lettek. A háborúban a távollévő férfiak helyett nők
milliói dolgoztak a gyárakban, és vállaltak szolgálatot a
hadseregekben, ugyanakkor eleget kellett tenniük tradicionális
feladataiknak is: fenn kellett tartaniuk a háztartásukat és
gondoskodniuk kellett gyermekeikről, miközben teljes munkaidőben
dolgoztak. Mindemellett háborús időkben a társadalom egyik
legkiszolgáltatottabb csoportját alkották, akiket a megélhetésért
vívott magányos küzdelem mellett egyszerre fenyegetett a
hadműveleti területeken átvonuló csapatok zabrálása, a
kényszermunka réme, vagy éppen az ellenség legyőzését (is)
szimbolizáló aktusok, a női test ellen elkövetett abúzusok
számtalan fajtája: többek között a nők tömeges megerőszakolása,
prostitúcióra kényszerítése, nácik általi sterilizálása. A kötetben
húsz lebilincselő és feszültséggel teli tanulmány olvasható,
melyekben a nők második világháború alatti sorsának, szerepeinek
fény- és árnyoldalai egyaránt megmutatkoznak. A számos egyéni
történet és kisebb-nagyobb nőcsoportokat érintő témák (női
kollaboráció, álorvosi kísérletek, bábák szerepe, egyesületi
tevékenységek, embermentés, stb.) bemutatásával sajátos női
túlélési stratégiák vagy éppen egyetemes emberi válaszok tárulnak
fel az olvasó előtt a férfiak által uralt háborús világban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Nők a hátországban - Női sorsok és szerepek a második világháború alatt - Péter Virányi je 12,05 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...