Narnia birodalmának titokzatos történetét hét részben meséli el a
világhírű szerző, C. S. Lewis, ám a kötetek külön-külön is
remekművek. A sorozat a jó és a rossz örök háborúját mutatja be:
olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az
árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Narnia az az ország,
amelyre egy boszorkány örök telet bocsát, ahol több beszélő állat
él, mint ember, és a csatákat kentaurok, faunok és óriások vívják.
Itt olyan utakon járhatunk, amelyek a világ végére vagy a föld alá
vezetnek bennünket, megtudhatjuk, mi az árulás és mi a hőstett,
továbbá mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot.
Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb
valóságban. A Narnia krónikái lenyűgöző története olvasók millióit
ejtette rabul az elmúlt ötven évben, és mára a klasszikusok közé
emelkedett. Három kötetből (Az oroszlán, a boszorkány és a
ruhásszekrény; Caspian herceg; A Hajnalvándor útja) nagy sikerű
mozifilm is készült a Walt Disney Pictures és a Walden Media
közreműködésével. Az egykötetes kiadás a teljes sorozatot
tartalmazza a szerző által javasolt olvasási sorrendben, a
fejezeteket pedig a történet eredeti illusztrátora, Pauline Baynes
ikonikus képei díszítik.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Narnia krónikái - egykötetes, illusztrált, puhatáblás kiadás - C.S. Lewis je 30,34 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...