A könyv a modern kori európai történelem egyik legdrámaibb
eseménysorát, az egyik legnagyobb katonai és politikai bukás
történetét meséli el hitelesen és olvasmányosan. A korábban sikert
sikerre halmozó Napóleon 1814-ben, az előző két év nagy vereségei
után már a végső katasztrófával volt kénytelen szembenézni:
küszöbön állt a vele szemben álló szövetséges hatalmak
(Oroszország, Poroszország, Anglia) inváziója Franciaország ellen.
Az ezt követő intenzív hadjáratot Franciaország területén gyakran
szokták Napóleon egyik legnagyobb hadvezéri teljesítményeként
emlegetni, ugyanakkor még soha nem mutatták be ilyen
részletességgel. A szerző izgalmasan kíséri végig a hadjárat
történetét, amelynek végkimenetele alapvető hatással volt Európa
sorsára. A kortárs szemtanúk beszámolóira támaszkodva érzékletesen
mutatja be az egymást követő nagy csaták sorozatát, amely végül a
hadjárat legnagyobb és legvéresebb, Párizs melletti ütközetében
érte el a csúcs- és végpontját. Ezután következett Napóleon
lemondásának elképesztő drámája, ami szintén fontos témája a
könyvnek. A könyvben nagy hangsúlyt kap a polgári lakosság háborús
tapasztalata, a szerző eleven színekkel és megindítóan ábrázolja a
háborús körülmények között élő lakosság szenvedéseit, azokat a
morális dilemmákat, amelyekkel az idegen megszállás alatt kellett
szembenézniük. A könyv maradandó olvasmányélményt kínál a
beavatottak és a nem beavatottak számára egyaránt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Napóleon 1814 - Franciaország védelme - Andrew Uffindell je 21,42 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...