A mű Magyarország második világháborús történetének sajátos
feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések –
alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a
keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi
kataklizmát. Az általuk ránk hagyományozott kéziratok kutatásának
célja ezúttal nem a harci cselekmények bemutatása. Szerzőik
hétköznapi emberek, akik a fronton rendkívüli körülmények közé
kerültek, ahol az állandó életveszély mindennapi élménnyé vált, és
a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is különleges dimenziót
kaptak. Nem annyira alakítói, mint inkább szemlélői, átélői és
elszenvedői voltak az eseményeknek. Naplóik, emlékirataik
“történelem alulnézetből” helyzetleírások arról, hogyan éreztek,
gondolkodtak, milyen erkölcsi, politikai, nemzeti értékrendhez
igazodtak egy adott időszakban, mennyiben próbálták – vagy nem –
összhangba hozni a kor eszméit saját élettapasztalataikkal,
neveltetésükkel. A fennmaradt források leginkább
társadalomtörténeti szempontból értékesek, mert a pusztulás és az
esetleges életben maradás legközvetlenebb egyedi sorsdokumentumai a
Don-kanyarban elszenvedett tragédiának.A kötet Pihurik Judit
2007-ben megjelent, azonos című könyvének második, javított
kiadása.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Naplók és memoárok a Don-kanyarból, 1942–1943 - Judit Pihurik je 5,63 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...