"Sophie Friederike Auguste anhalt-zerbsti hercegnőnek hosszú utat
kellett megtenni a trónig és a közismert Nagy Katalin névig. Hátat
fordított apjának, Poroszországának és protestáns hitének, hogy
végül hozzáadják egy olyan férfihoz, aki teljesen alkalmatlan a
házasságra. Balszerencséjére, Péter és kegyencei semmiféle
intrikától sem riadtak vissza, hogy aláássák Katalin tekintélyét
Erzsébet cárnő előtt. Ilyen körülmények között került hatalomra II.
Katalin, aki az emberi méltóság és szabadság iránti hitével jócskán
megelőzte a korabeli uralkodókat. Voltaire és Diderot barátjaként
afelvilágosodás reformjainak elkötelezett híve volt.
Reformintézkedéseivel átformálta az országot, miközben nyertes
háborúival kiterjesztette az Orosz Birodalom határait. Megküzdött
az Oszmán Birodalommal, Svédországgal, és vallásháborút folytatott
Lengyelországban. A politikai viharok és háborúk közepette Katalin
rendkívül magánéletet élt. Fiatal szeretői, akiket a gárdatisztek
közül választott, olykor több hatalmat követeltek, számos
bonyodalmat okozva ezzel az uralkodónőnek. Történetekkel tarkított
történelmi könyvünk izgalmas olvasmányt jelenthet azoknak, akik az
újkor iránt érdeklődnek és azoknak is, akik csupán egy könnyed
olvasmányra vágynak."
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Nagy Katalin magánélete - A felvilágosult cárnő - István Nemere je 2,45 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...