MEGFIGYELÉS MEMÓRIA MEGÉRZÉS Pietro, Michele és Giulia, a három
jóbarát nem is sejti, mennyi izgalmat tartogat számukra a közös
nyaralás. Már az első nap szemtanúi lesznek egy bűncselekménynek,
és addig-addig kíváncsiskodnak, mígnem nyakig belekeverednek a
nyomozásba. De nem lesznek egyedül! Te is ott leszel velük! Olvasd
nagyon figyelmesen a történetet. A memóriádra és a megérzéseidre
támaszkodva oldjátok meg együtt a szövevényes rejtélyt! Olvass és
nyomozz! "- Mi a csudát művelsz? - kérdezte suttogva Giulia. - Csak
megyek, és megnézem, mi folyik ott. - Nem túl jó ötlet -
figyelmeztette a lány határozottan. - Dehogynem. Lehet, hogy
valakinek segítségre van szüksége. Gyertek már, gyáva nyulak,
nézzük meg - mondta erre Pietro, és választ sem várva elindult a
bokrok között. Giulia és Michele bizonytalanul néztek egymásra, de
nem akarták magára hagyni Pietrót, így aztán utánamentek. Egy
tisztásra érve nesztelenül lekuporodtak a bokrok mögé, és
átkukucskáltak az ágak és a levelek között. Ám a szemük elé táruló
látványtól még a vér is megfagyott az ereikben. Rémülten látták,
hogy egy harmincas éveiben járó, vörös hajú, tetovált karú férfi
fekszik a földön. Üveges tekintettel meredt a semmibe, szája néma
segélykiáltásra tátva. Sötét esőköpenyt és fekete kesztyűt viselő,
kapucnis alak hajolt fölé..."
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...