Vajon mi keresztények készen állunk arra, hogy megfeleljünk
mindazoknak, akik reményünk felől kérdőre vonnak bennünket? (1Pét
3,15) Felkészültünk rá, hogy pontos, érzékeny és tiszteletteljes
módon adjunk számot hitünkről? Vajon van elég ismeretünk a
muszlimok hitéről és vallási érzékenységéről ahhoz, hogy szóba
álljunk velük? Ez a könyv elsősorban keresztényeknek szól. Részben
azt célozza, hogy megfelelő információval lásson el, részben pedig
bátorítani akar a további hitbeli reflexióra és a felvetődő
problémák tisztázására. Szerzője arra törekedett, hogy alapot és
vonatkozási pontot nyújtson olyan keresztények, akik pontosabban
meg akarják érteni a muszlimok hitünkkel és élet-formánkkal
kapcsolatban feltett kérdéseit, továbbá arra is fel akar készíteni,
hogy képesek legyünk e kérdések őszinte, együtt érző
megválaszolására. A kötet reményeink szerint hozzájárul majd ahhoz,
hogy egyre inkább kibontakozzon a vallásközi párbeszéd magyar
nyelvterületen is, és így a muszlimok és a keresztények egyre
inkább szót értsenek egymással. Az itt lefektetett alapok
biztosíthatják, hogy a különböző vallási hagyományok autonóm és
szolidáris módon, békében éljenek együtt, s mindkét részről
megmaradjon a mindig nagyobb igazság keresése. Christian W. Troll
SJ (sz. 1937) hosszú ideig volt az Iszlám Tudományok professzora
Újdelhiben, tanított Birminghamben, valamint Rómában, a Pápai
Keleti Intézetben. Jelenleg a német jezsuiták frankfurti Filozófiai
és Teológiai Főiskolájának tiszteletbeli professzora.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Muszlimok kérdeznek, keresztények válaszolnak - Christian W. Troll je 10,59 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...