„… ?Végezetül bemutatkozom az olvasóknak: hivatásom építőmérnök, és
beállítottságomnál fogva humanista és környezetvédő vagyok. Dr.
Mosonyi Emil”A rendszerváltozás eredményeként Mosonyi Emil 1991-től
az MTA rendes tagja. 2002-ben Mosonyi Emil életművéért Cannes-ban
szakmája „Oscar-díját”, a Nemzetközi Vízügyi Nagydíjat vehette át
Perez de Cuellar volt ENSZ-főtitkártól. A Magyar Mérnöki Kamara
tiszeletebeli tagságát adományozó oklevelet 2004. május 19-én, a
tiszalöki vízlépcső üzembe helyezésének 50. évfordulóján tartott
ünnepségen nyújtotta át részére Holló Csaba alelnök. 2006 március
15-én Széchenyi-díjas. A kitüntetés átadásának idején súlyos
betegen fekszik egy karlsruhei kórházban felesége éjjel-nappal vele
van. A kitüntetéssel járó pénzjutalmat a budapesti, Széher úti
Szent Ferenc Kórház javára ajánlotta fel. (Forrás:
mernokujsag.hu)Mosonyi Emil vízépítő mérnök nevéhez vízlépcsők és
-erőművek sokasága fűződik szerte a világon. Kiemelkedő munkásságát
mindenhol elismerik (Magyarországot kivéve?). …hosszú és sikerekben
gazdag életében – hosszabbik részét Németországban töltötte –
számtalan díjat kapott, sőt kettő róla van elnevezve. Nemzetközi
díj az egyik, a vízépítés legjobb szakembereinek adják – az elsőt ő
maga kapta –, a másik Mosonyi-díjat Új-Zélandon alapították a
legkiválóbb mérnökhallgatóknak. (Forrás: Magyar Hírlap Online,
Vélemény és vita, Szále László: Középkereszt)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mosonyi Emil, a vízépítés professzora - Zoltán Árpási je 2,79 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...