A mitológia azon regék (mítoszok) gyűjteménye, amelyek a népek
őskorabeli isteneiről, hőseiről és más hasonló lényeiről szólnak.
Ezeken kívül tartalmazza mindazt, amit ezen lényekről hittek,
ismerteti e népek vallását és istentiszteletét (kultuszát) is. A
tudományos mitológia e vallás és mítoszok eredetét, keletkezését is
kutatja. A mitológia legismeretesebb és legszebb része a görög
mitológia. Amit a régi görögök isteneikről és hőseikről regéltek,
azt ők igaznak, valónak tartották. Ma már senki sem hisz bennük, de
mindannyian elismerjük, hogy a mítoszok a világirodalom legszebb
regéi közé tartoznak. Éppen szépségük miatt szívesen olvassuk s a
művészek: a szobrászok, festők és költők még ma is gyakran merítik
tárgyukat a görög mitológiából. A régi népek, különösen pedig a
görögök vallásának és mítoszainak keletkezésére vonatkozólag már az
ókorban is háromféle nézet volt elterjedve. Az egyik szerint a régi
bölcsek az emberek javítása és kormányzása végett találták fel. A
másik szerint a mitológia alkotói a néppel némely természeti tények
ismertét vagy a természetbölcselet némely nézeteit akarták közölni
s ezt a koruknak sajátos kifejezésekben tették; eszerint tehát a
mítoszok mindannyian allegóriák. A harmadik nézet szerint, mely a
Nagy Sándor korában élt Euhemerosz nevéhez fűződik (innen:
euhemerizmus), az istenek eredetileg az őskorban élt kiváló
királyok és hősök voltak, akiket a későbbi nemzedékek mindinkább
nagyobb mérvben dicsőítettek és végre istenekként tiszteltek.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mitológia - Dr. Lajos Losonczi je 7,76 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...