Mischling - a nürnbergi törvények így határozzák meg a részben
árja, részben zsidó származású személyeket. Stasia és Gyöngy
Zagorski számára bélyeg ez, mely örökre megpecsételi a sorsukat. A
tizenkét éves kislányok 1944-ben az édesanyjukkal és nagyapjukkal
érkeznek az auschwitzi koncentrációs táborba. Egypetéjű ikrek, így
Josef Mengele kísérleti laboratóriumába kerülnek. Az elkövetkező
hónapok számukra arról szólnak, miként lehetséges túlélni a
kíméletlen emberkísérleteket, melyek napról napra a legkegyetlenebb
eszközökkel őrlik fel testi és lelki épségüket. És ha túl is élik a
borzalmakat, képesek lesznek-e egymástól elválasztva létezni, és
viszontlátják-e egymást valaha? Affinity Konar megrázó regénye egy
embertelen kor kíméletlen történéseiben is a humánumot keresi: a
zsigeri szeretet és összetartozás rezdüléseit vizsgálja szinte
mikroszkopikus aprólékossággal a lengyel testvérpár, Stasia és
Gyöngy belső világán keresztül. Affinity Konar lengyel zsidó
felmenők leszármazottjaként 1978-ban született Kaliforniában.
Mischling című második regényét 2016-ban az Amazon és a Publishers
Weekly is az év legjobb könyvének választotta.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mischling - Affinity Konarová je 11,88 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...