2017 és 2021 között két olyan európai polgári kezdeményezés
aláírásgyűjtése zajlott, amelyek célja az Európai Unión belül a
nemzeti kisebbségek hatékonyabb védelme, illetve a nemzeti régiók
kiemelt figyelemben való részesítése volt. A Minority SafePack és a
nemzeti régiókról szóló kezdeményezést együtt több mint kétmillió
magyar támogatta aláírásával szerte a Kárpát-medencében, ezzel az
Európai Unió részvételi demokráciájának új eszköze is ismertté vált
hazánkban és a régióban.E kötet arra a kérdésre keresi a választ,
hogy az európai polgári kezdeményezés alkalmas eszköz lehet-e a
nemzeti kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmére, a
nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos uniós jogi keret
fejlesztésére, valamint e közösségek érdekeinek előmozdítására.Az
európai polgári kezdeményezés általános bemutatásán túl részletesen
elemezzük a Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló
kezdeményezések célkitűzéseit és megvalósulását. A szerző e
kezdeményezések sikerre viteléből gyakorló jogászként is kivette a
részét. Ráadásul eddig sem hazai, sem nemzetközi szinten nem
született átfogó munka az európai polgári kezdeményezés
kisebbségvédelmi célú felhasználásáról. A könyv célja e hiány
pótlása.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mire elég egymillió aláírás? - Tárnok Balázs je 5,35 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...