Meglepő, de igaz: a Dumaszínház Magyarország leglátogatottabb
színháza! Döbbenetes érdeklődés mutatkozik előadásai iránt,
melyekre alig lehet jegyet kapni, csak az elmúlt évben közel 400
ezren nézték meg a műsorait! Az országban száz fölött van az
előadóhelyek száma, még Budapesten is négy állandó helyszínen
lépnek fel a humoristák, könnyedén megtöltenek hatalmas
sportcsarnokokat, és láthatjuk őket a televízióban is nap mint
nap. De kik ők valójában? Honnan jöttek, miképpen kerültek a
mulattatás színpadaira, mit gondolnak a világról, az őket körülvevő
rajongásról, szeretetről, és persze arról, hogy valójában mi a
humor? A Mikrofonbálványok című interjúkötetben a 36 legjobb magyar
stand-upossal folytatott beszélgetések olvashatók, melyeket
Trencsényi Zoltán újságíró készített, aki több évig dolgozott a
Dumaszínház kommunikációs csapatában, nem mellékesen ő a
Dumaszínház névadója. A pergő és könnyed párbeszédek segítségével
alaposabban megismerhetjük a humoristákat; garantáljuk, hogy ennek
során az olvasónak számos meglepetésben lesz része. És igen: a
könyv végére kiderül az is, hogy mi a humor, de a válasz egyelőre
maradjon titok, tőlünk aztán végképp ne várja senki, hogy előre
lelőjük a poént…
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mikrofonbálványok - Trencsényi Zoltán je 6,45 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...