"Öt évvel ezelőtt Amanda Pierce izgatottan készülődött az
esküvőjére főiskolai szerelmével, Jeffrey-vel. Hosszú ideje éltek
már együtt akkor. Meglehetős jómódban, Amanda apai öröksége miatt
és nagy izgalommal készültek a nagy napra. Csakhogy Amanda a
leánybúcsúja éjszakáján eltűnt... Napjaink New Yorkjában Laurie
Moran érzi, hogy az eltűnt menyasszony esete épp az a megoldatlan
ügy, amelynek nyomozása beleillik A gyanú árnyékában című
tévésorozatába. Amanda barátainak és családjának közreműködésével
készülnek feleleveníteni az emlékezetes éjszakát, az esküvő
helyszínének szánt floridai üdülőhelyen, és Laurie reméli, hogy a
műsor házigazdájával, Alex Buckley-val együtt ugyanolyan sikeresen
nyomoznak majd, mint a sorozat első két epizódjában. Miután
végighallgatják Amanda hajdani vőlegényét, aki időközben feleségül
vette az egyik koszorúslányt, a féltékeny nővért, a két aranyifjú
vőfélyt és az imádott menyasszonyról szóló pletykákat, lassan
rájönnek, hogy mindenkinek megvan a maga elmélete, miért veszett
nyoma Amandának. Akárki is áll a lány eltűnése mögött, titokban
akarja tartani az igazságot mindhalálig. A gyanú árnyékában sorozat
korábbi részei Téged nem lehet elfelejteni és A
Hamupipőke-gyilkosság címmel jelentek meg."
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Míg a halál el nem választ - Mary Higgins Clark je 5,96 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...