„Már az első fejezet beszippantott.” – We Write at Dawn Titkon
szeretek egy férfit, akinek sosem kellettem... Alli vagyok, egy
árva, félig ember tündér. Harcra edzettek, és arra, hogy félve
tiszteljem Hegyalja hatalmát. Végre felfelé kezd ívelni az életem.
Mindössze huszonnégy évembe telt elérni ezt. Ám Hegyalja – a
tündérek ősi otthona – összeomlik, a tündérek pedig többé nem
juthatnak oda, és egyedül én tudom, ki a felelős érte. Ez a titok
megöl engem, ha nem teszek valamit. A tündéreken brutális őrület
vesz erőt, amikor elveszítik kapcsolatukat Hegyaljával, én pedig
népem megmentése érdekében nem tehetek mást, mint magam mögött
hagyom mindazt, amiért küzdöttem. Menekülnöm kell. Ha nem jövök rá,
mi rombolta le egyetlen érintéssel az idők kezdete óta létező
varázslatot, mit sem érnek múltbéli tetteim. Meg kell fejtenem
Hegyalja összeomlásának rejtélyét, de közben a nyomomban van az a
férfi, akinek egykor a szívemet adtam. A New York Times és a USA
Today bestsellerszerző-párosa, Kelly St. Clare és Shannon Mayer egy
kalandban és izzó vágyakban gazdag regénysorozattal kápráztatja el
a magyar fantasyrajongókat. Egy olyan világba nyerhetünk
betekintést, aminek mi is szívesen a részesei lennénk, csupa bűbáj
és izgalom. „Akciódús, és csak úgy a vibrál a levegő a két
főszereplő között.” – Past Midnight Book Reviews & More
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Méz és hamu udvara - Shannon Mayer,Kelly St. Clare je 12,67 €
Chladné londýnske ráno. Veľký kufor, ktorý vyplavila Temža.
Detektív šéfinšpektor Erika Fosterová a jej kolegyňa Mossová už
tušia, že ich vnútri čaká nepríjemné prekvapenie… Ale na to, čo
naozaj nájdu, keď sa im zhrdzavený kufor podarí po niekoľkých
márnych pokusoch otvoriť, nemôže byť pripravený nikto… Hoci to nie
je prvýkrát, keď detektív šéfinšpektor Erika Fosterová čelí
brutálnej vražde, kufor s rozrezaným telom mladého muža vyplavený
na breh Temže ju šokuje. Pred dvoma týždňami bolo navyše nájdené v
podobnom kufri telo mladej ženy. Je to len náhoda alebo sa Erika a
jej tím budú musieť opäť postaviť sériovému vrahovi? A čo ďalšie
prípady, ktoré sa stali v inom okrese a za iných okolností? Môžu sa
aj u nich nájsť nejaké spoločné znaky s prípadom tiel v kufroch?
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...