Woody Allen összegyűjtött írásainak e második kötetében a szerző
ismét tanúbizonyságát adja páratlan tájékozottságának és
bámulatosan sokrétű műveltségének. A kötet tehát egyfelől a tudás
kincsestára, másfelől pedig a búskomorság és a depresszió legjobb
ellenszere, hiszen Woody Allen humora és a blőd gondolattársítások
iránti nyilvánvaló vonzalma még a tragikus eseményekről szóló
írásokat is vidám olvasmányokká varázsolja. A könyvből egyebek
között megtudhatjuk, hogy milyen tanácsot adott a cipősámfák
ügyében Albert Einstein a nácik elől Amerikába menekülő
tudóstársának; miként gyorsította meg a bélyegilletéki törvény
megszületését György király parókájának eltűnése, és minek kellett
történnie ahhoz, hogy a Júdás névre hallgató derék eb a hátsó
lábaira állva elénekelje a De jó, hogy lány vagyok című dalocskát.
Természetesen azok sem fognak csalódni, akik arra kíváncsiak, hogy
gyógyítható-e pszichoanalízissel a kagylóktól való kóros rettegés,
illetve síléccel az önkéntelen levitáció. Bár az olvasó nyilván már
a pénztárcáját keresi, a kötet megvásárlására késztető végső
érvként elé tárjuk azt is, hogy Woody Allen szerint az emberiség
ismét válaszúthoz ért. Az egyik ösvény a kétségbeesésbe és
reménytelenségbe torkollik. A másik a teljes pusztulásba.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mellékhatások + Kész anarchia - Woody Allen je 10,17 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...