„Egy ?óráig leszel még életben.” Egy telefonhívás egyetlen mondata.
A hívó letette a telefont. Biztosan csak egy telefonbetyár… Vagy
valaki tévedett, rossz számot hívott. Bármi valószínűbbnek tűnik a
szörnyű igazságnál: valaki figyel, lesben áll, készen arra, hogy
egy óra múlva kioltsa az életed. De miért? Ezt Helen Grace
felügyelőnek kell kiderítenie. Nem először vadászik gyilkosra, de
most úgy tűnik, mintha a tettes folyamatosan egy lépéssel a
rendőrség és az áldozatok előtt járna. Nincs indíték, nincsenek
tanúk és nincsenek nyomok – nincs más, csak a merő félelem –, így
pedig egy óra az örökkévalóságig is eltarthat. M. J. Arlidge az
elmúlt húsz évben csúcsminőségű televíziós drámákkal foglalkozott;
olyan bűnügyi sorozatok köthetők a nevéhez, mint A néma szemtanú, a
Torn, az Anyák és fiúk, legutóbb pedig az ITV nagysikerű sorozatán,
a Bűn és ártatlanságon dolgozott. Bemutatkozó thrillere, az Ecc,
pecc, amelyben bevezeti Helen Grace fel- ügyelő alakját,
világsikert hozott. Ezt nyolc további thriller követte Helen Grace
felügyelő főszereplésével – mindegyik helyet kapott a Sunday Times
bestsellerlistáján. A Meghaltok mind a kilencedik regény a népszerű
nyomozónővel.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Meghaltok mind - Arlidge M. J. je 5,61 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...