Amikor 2021 tavaszán Nagy Eszter első könyve megjelent, a magyar
Bridget Jonesként emlegették. A párhuzam nem véletlen, hiszen angol
„kolléganőjéhez” hasonlóan őt is egy naplóregényből ismerhettük
meg. Mégis van köztük egy óriási különbség. Míg Helen Fielding
közkedvelt karakterének történetét a képzelet szülte, addig Eszter
a saját életéről mesél nekünk – immár a második kötetében. Nem
beszél mellé, nem csomagolja selyempapírba az igazságot, egyszerűen
csak kimondja, amit gondol. Sőt, szarkasztikus humorának hála, még
viccet is csinál a gondjaiból. Mi pedig vele együtt nevetünk rajta
– és közben persze magunkon is. Mert Eszter ismeri a legsötétebb
gondolatainkat, a legnagyobb félelmeinket és átérzi a
kétségbeesésünket is. Pontosan tudja, milyen nehéz, ha az ember
egyedül neveli a gyermekeit és azt is, hogy albérletből albérletbe
költözni felér egy horrorfilmmel. Ráadásul sokakhoz hasonlóan ő is
naponta megkapja azt a bizonyos rettegett kérdést: „Hogy lehet az,
hogy egyedül vagy?”. Ne tévesszen meg senkit a rózsaszín borító!
Eszternek ugyanis esze ágában sincs tündérmesét írni, sőt!
Szembeszáll a közösségi média kifilterezett valóságával, és
szerethetővé teszi a tökéletlen tökéletességet. Miért ne
viselhetnénk büszkén mi is a sebezhetőségünket? Naugye? Naugye!
Barna Borbála Újságíró
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Már megint… Naugye - Eszter Nagy je 5,61 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...