Buza János 1963-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon fejezte be
tanulmányait. Diplomamunkáját Szabad György irányításával írta. A
török kori gazdaságtörténetet Sinkovics István tanóráin kedvelte
meg. 1964-1986 között MTA-állományú kutató volt a mai Budapesti
Corvinus Egyetem jogelődjeinek gazdaságtörténeti tanszékén, majd
docens, illetve egyetemi tanár lett. Doktori címet 1971-ben,
kandidátusit 1986-ban, MTA doktorit 2004-ben szerzett, 2005-ben
nyugdíjazták. Ösztöndíjas volt a bécsi Collegium Hungaricumban, az
MTA támogatásával felvidéki levéltárakban kutatott. 1980-ban
pályázaton nyerte el az Alexander von Humboldt-Stiftung (Bonn)
ösztöndíját. Évekig tartott gazdaságtörténeti előadásokat a
Miskolci és a Budapesti Műszaki Egyetemen; alapító tagja és tanára
(1993-2004) volt a Királyhelmeci Városi Egyetemnek, amelyen
kezdetét vette a magyar nyelvű közgazdászképzés Szlovákiában.
Agrár- és ártörténeti kutatásai mellett pénztörténeti ismereteit
Huszár Lajos támogatásával gyarapította. Fontosabb közleményei az
Agrártörténeti Szemle, a Századok, a Történelmi Szemle és a
Numizmatikai Közlöny hasábjain láttak napvilágot. Jelen kötetben
tudományos munkáinak összefoglalását találja az olvasó.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyarországi és erdélyi pénzértékek a 16–17. században - János Buza je 10,70 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...