1848. március 17-én Batthyány Lajost, az Ellenzéki Párt vezérét
kinevezték az első felelős magyar miniszterelnöknek. Vele kezdődik
azoknak a magas közjogi méltóságoknak a sora, akik immár több mint
százötven éve a mindenkori magyar kormány élén álltak.
Reprezentatív összeállításunk a tárgyalt személyiségeket
tehetségük, felkészültségük, szorgalmuk, vezetői képességeik
számbavételével, tetteik mérlegének megvonásával állítja elénk,
illetve életútjukat, tevékenységüket, benne a magyar
minisztertanácsban, a képviselőházban, a jogalkotásban, a kül- és
belpolitikában betöltött szerepüket veszi szemügyre. Emellett nem
hagyja figyelmen kívül a miniszterelnökök és a pártok viszonyát, a
politikai taktikázást vagy éppen ennek hiányát sem. A magyar
miniszterelnökök bemutatása során mindvégig arra törekedtünk, hogy
a népszerű, olvasmányos mű tartalmazza a tudományos kutatás mai
eredményeit is, és hogy a gazdag képanyag - esetenként első
közlésként - közelebb hozza az olvasóhoz a miniszterelnökök
személyiségét.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyar miniszterelnökök - Kolektív autorov je 22,98 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...