"Magyar agyak", "magyar koponyák". Gyakran csak így hivatkozunk
zseniális honfitársainkra, akik valami fontosat, maradandót
alkottak a tudomány vagy a technika területén. Ez egy rendhagyó
kötet ismert és kevésbé ismert emberekről. Olyan magyarokról, akik
sokat tettek a maguk területén, hogy méltán lehessünk büszkék
rájuk, de néha méltatlanul keveset tudunk róluk. Ez nem egy
lexikon, annak túl kevés lenne, hiszen sok magyar alkotott
maradandót. Inkább csak egy figyelemfelhívás. Egy kis szelete a
tudománytörténetnek, olyanokról, akik sokat tettek a tudományért, a
fejlődésért, a haladásért, akik tevékenységükkel valóban
megváltoztatták az emberi világ egy kisebb-nagyobb szeletét. Az
olvasó kezébe egy vállaltan szubjektív gyűjteményt adunk, mivel
egészen szokatlan módon választottuk ki a könyvben bemutatott
személyeket. Ehhez az új nézőponthoz csak felfelé kellett
tekinteni, mert sokan vannak magyarok, akiknek az égre írták a
nevét. Nagy megtiszteltetés, ha a Naprendszerben egy krátert vagy
kisbolygót neveznek el valakiről. Közülük szemezgettünk. Egy szobor
megsemmisülhet, ledőlhet, vagy akár ledönthetik, de amíg a
kultúránk él, az égitestekre pillantva nevük fennmarad.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyar koponyák, akik megváltoztatták a világot - Mihály Kovács Tücsi je 16,03 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...