A ?Magányos háború a rozsavai kurd nők drámai történetét meséli el.
Az Iszlám Állam sokáig legyőzhetetlennek tűnt, de a háború sújtotta
Szíria északi részén a kurd közösség jelentős győzelmet aratott
felette, a női milíciák pedig különösen fontos szerepet játszottak
az Irakban ostromolt civilek tízezreinek megmentésében. Kik ezek a
rozsavai forradalmár nők, és milyen tanulságokat hordoz a
történetük? Miben különböznek az iraki kurdoktól, hogyan harcolnak
az Iszlám Állam ellen, és hogyan viszonyul mindehhez Törökország? A
szerző a kurd feminista gerillák egy csoportjának életét nyomon
követve megpróbál választ adni ezekre a kérdésekre. A könyv magyar
kiadásához a megrázó események helyszínét szintén megjárt
Jászberényi Sándor írt előszót. MEREDITH TAX (1942 – ) író és
politikai aktivista, New Yorkban él. A szólásszabadságért küzdő
Women’s WORLD nevű szervezet alapítója. Az Amerikai PEN Női
Bizottságának és a Nemzetközi PEN Női Írók Bizottságának
társalapítója. Jelenleg a Centre for Secular Space (Világi Tér
Központja) nemzetközi igazgatósági elnöke. A nonprofit szervezet
küldetése a világi hangok felerősítése, a fundamentalizmus
elítélése és az egyetemes emberi jogok védelme.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magányos háború - Meredith Tax je 10,06 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...