A Madárhatározó a Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a
Közel-Keleten megfigyelhető madárfajok átfogó kézikönyve. Kezdő és
tapasztalt madármegfigyelők számára egyaránt alapműnek számít. A
magyar piacon már 21 éve folyamatosan jelen lévő könyv új,
átdolgozott, bővített kiadásában - a legfrissebb kutatási és
rendszerezési eredményekkel összhangban - újabb tudományos nevek
módosultak. Emellett a magyarországi madárfajok gyakorisági
kódjainak frissítésére is sor került. - A kötet több mint 900
különböző fajt és számos alfajt tárgyal áttekinthető
rendszerezésben, részletesen. Ez azt jelenti, hogy a világ
madárfajainak közel egytizedéről szó esik benne. - A precízen
szerkesztett szövegek ismertetik az egyes fajok testméretét,
élőhelyét, elterjedését, határozóbélyegeit, alfajait és hangját. -
A mintegy 200 képoldalon több mint 3500 madárfestmény mutatja be,
hogy nemétől, korától, elterjedésétől és az évszaktól függően
miképpen változik egy-egy faj megjelenése. Az illusztrációk a
madarakat esetenként jellegzetes környezetükben is szemléltetik. -
A képtáblákon a madarak fontos bélyegeit kiemelő nyilak és
képaláírások segítik a könnyebb eligazodást. - Az elterjedési
térképek tájékoztatnak a költő- és telelőterületekről, valamint a
vonulási útvonalakról is. A Madárhatározót, melyet három elismert,
világjáró ornitológus írt és illusztrált, a világ egyik legjobb
kézikönyvének tartják. A madarak iránt érdeklődők ugyanolyan
elmaradhatatlan kelléke, mint a távcső.
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...