A nevetést a szabadság legteljesebb megélésének, életolajozónak, az
Olümposz isteneitől eltanult csodának tartjuk. Könyvünk írása
közben amiatt aggódtunk, hogy ha a nevetést darabkáira szedjük,
megvizsgálva eredetét, okát, formáját, lélektanát és társas
jellemzőit, elfelejtünk tiszta szívből nevetni. De nem így történt.
Jókedvünk, humorérzékünk továbbra is a régi, s Milan Kunderával
valljuk: "Nevetni annyit jelent, mint mélységesen élni." Kiknek
ajánljuk ezt a könyvet? Az Isten ablakain kitekingetőknek, az
életöröm kivételes birtokosainak, a nevetni vágyóknak:
megerősítésül. A nevetni nem tudóknak, az élet súlyos terhei alatt
görnyedezőknek pedig gyógyszerként írjuk fel - hiszen a megértett
világ sokkal elviselhetőbb. Nyissák ki valahol a könyvet,
olvassanak bele, majd nevessenek Szűcs Édua bölcs-bolondos rajzain.
Közben pedig gondoljanak arra, mi mennyit nevettünk, amikor
megpróbáltunk erősebbek lenni a nevetés erejénél, és okosabbak a
humor bölcsességénél. Ha elmormolják: "ma még nem nevettem", talán
eszükbe jut egy barát, társ vagy régi ismerős, akivel kedvük lesz
majd együtt mosolyogni és kacagni a világ bolondságain, vagy éppen
a mi történeteinken.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ma még nem nevettem - Emöke Bagdy,Kolektív autorov je 11,51 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...