Lucanus avagy Lukács. Az Evangélisták közül ő az egyetlen, aki nem
zsidó. Soha nem találkozott Jézussal. Mindazt, amit meggyőző
erővel, de visszafogott módon az Evangéliumában rögzít, elmondásból
- szemtanúk, Jézus anyja, Mária és az Apostolok és a tanítványok
beszámolójából - gyűjtötte össze. A keresztre feszítés után alig
egy évvel lép először Izrael földjére. Mégis, valójában a
kereszténység egyik legnagyobb hirdetője válik belőle. Hasonlóan az
utóbb Népek Apostolának nevezett Tarzuszi Pálhoz, ő is abban hitt,
hogy Urunk nem csak a zsidókhoz jött el, hanem minden néphez.
Lukács több mindenben hasonlít Pálhoz, ugyanis Pál sem látta az
Üdvözítőt életben. Mindkettőjüknek személyes kinyilatkoztatásban
volt részük. Mindkettőjüknek nehézségeik voltak az eredeti
Apostolokkal, ugyanis azok sokáig - még Pünkösd után is - makacsul
hittek abban, hogy a Krisztus kizárólag a zsidóság üdvösségéért
testesült meg, és halt meg. Majdnem minden esemény valósághű,
csakúgy, mint Szt. Lukács ifjú- és felnőttkorának és útkeresésének
körülményei, hasonlóan hiteles a családi háttere és nevelőapjának
neve. És nem szabad megfeledkezni arról, hogy Szt. Lukács
mindenekelőtt egy kiváló, gyakorló orvos volt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Lucanus - Szent Lukács evangélista küzdelmes élete - Taylor Caldwell je 15,30 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...