London. Kilencmillió ember, kétszázhetven metróállomás. Naponta
több ezer véletlen találkozás, első randi, búcsúzás és boldog
viszontlátás. Egy város, ahol egy férfi és egy nő húsz éven át
képtelen jól időzíteni a dolgokat. A történet 1986 őszén kezdődik,
és huszonöt éven keresztül követi nyomon a szereplők életét.
Jennifer és Nick kamaszkoruk óta ismerik egymást. Először barátok
lesznek, majd egymásba szeretnek, aztán különválnak. A következő
években azonban útjaik valahogy mindig keresztezik egymást. A
szerző igazi nosztalgikus időutazásra hívja az olvasót, és a
történetben a huszonöt évet meghatározó történelmi események is
megjelennek. A könyv a barátságról, a szerelemről, a kamaszkori
vívódásokról és a felnőtté válás nehézségeiről, vagyis magáról az
életről szól. A Londonból szeretettel az Athenaeum Kiadó Globál
sorozatának második kötete. A sorozatba olyan kortárs nemzetközi
sikerkönyveket válogatunk, amelyek különböző kulturális közegben
játszódnak ugyan, mégis általános emberi történeteket mesélnek el.
Szívmelengető, megríkató, vagy éppen felemelő történeteket, amelyek
akár a távoli, egzotikus kultúrák világában, akár a világvárosok
lüktető forgatagában játszódnak, mégis ismerősek, nagyon is
átélhetők a hazai olvasók számára.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Londonból szeretettel - Sarra Manning,Anita Beck Sárossy je 15,32 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...