Az Anjou uralkodóház a középkorban egész Európának adott
királyokat, hercegeket, fenséges feleségeket. Némi Árpád-vér
kapcsán így hozzánk is eljutott ez a viharos múltú, sokszínű (jó és
rossz vérű) történelmi család néhány sarja. Nekünk szerencsénk
volt, hiszen úgy Károly Róbert, mint fia a Nagynak nevezett I.
Lajos bekerült a magyar történelem arany betűkkel írott
Pantheonjába. Károly Róbert vaskézzel teremtett rendet az Árpád-ház
kihalása utáni országos zűrzavarban, fia pedig, a hanyatló lovagkor
utolsó nagy egyénisége, és hazánkban a reneszánsz megteremtője.
Tiszteletet parancsoló, erős országot hozott létre, amelynek
szükséges hódítások révén három tenger mosta partjait. Mindkét
Anjou kemény, de igazságos uralkodó volt, ha kellett diplomáciával,
ha kellett fegyverrel védték meg az ország érdekeit. Napjainkban, a
jól funkcionáló ,,Visegrádi négyek" politikai alapját Károly Róbert
rakta le. Hazánk Anjou lányai is kiemelkedő személyiségek voltak,
királynőt adtak Mária személyében, aki sajnos korán, tragikus
körülmények között elhunyt, s az ő húga Hedvig (Jadviga) ma is a
lengyel királyi család legnagyobb tisztelettel övezett szentje.
Könyvünk a magyar Anjou Liliom képviselői előtti tisztelgés,
akiknek szobra méltán díszíti a Hősök terét."
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Liliom és kard - Pál Földi je 2,71 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...