Ebben a kalendáriumban minden hétre jut egy meditáció, ami
lehetőséget biztosít a lélek számára annak átélésére, ami az év
adott hetében, mint egész életének részeként megtörténik. A
meditációban kifejezésre jut, hogy ez az élet a lélekben mit
szólaltat meg, ha azzal egyesül. Ezzel a természetben lévő
egészséges "egység érzetére" és az abból létrejövő "önmegtalálás"
meggyőződésére gondol, minek folytán a bölcselkedés értelmében a
világtörténelem megsejtése a lélek számára valami olyasmit jelent,
ami után vágyódik, ha jól értelmezi önmagát. A lelki naptárban az
emberi szellemet egy olyan szituációban képzeljük el, ahol a
különböző évszakok hangulatában az év folyamán benyomások képében
hétről-hétre ráérezhetünk saját tulajdon lelki életünkre. Itt az
érzelmi önmegismerésre gondolok. Ezt az érzelmi önmegismerést a
jellegzetes hétvégék segítségével a lelki élet körforgásának
idején, mint valami időtlen dolgot élhet át. Ezzel kifejezetten az
önmegismerés egyik ehetőségére gondol. Minden, ami a lélek számára
meghatározott, rendelkezik individuális színezettel. Éppen ezért
minden lélek megtalálja a saját útját, mégpedig más lelkekkel való
kapcsolat révén és az egyénileg kijelölt úton.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Léleknaptár - Rudolf Steiner je 7,80 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...