Amennyiben mi, emberek csatlakozni akarunk csillagközi
szomszédainkhoz, először a saját házunk táján kell rendet tennünk.
Itt az ideje tudomásul vennünk és elfogadnunk a földönkívüli
intelligenciák helenlétét Földünkön." (Jim Sparks) Az amerikai Jim
Sparks 1988 óta áll kapcsolatban intelligens, földönkívüli
lényekkel. A legtöbb eltérítettel ellentétben Jim éber
tudatállapotban éli át a találkozásokat. Az esetek mintegy
kilencven százalékában képes pusztán emlékezetből felidézni a
földönkívüli technológiákkal kapcsolatos élményeit, többek között
az időutazást, a láthatatlanságot, a háromdimenziós valóságunkon
kívül eső történéseket, továbbá a gravitáció és az elektromágneses
mezők manipulálását. A szerző viszonyulása a jelenséghez gyökeresen
megváltozott egy 1996-ban történt tömeges eltérítés hatására, amely
során az idegenek közreműködőként vonták őt be a folyamatba. Ekkor
világossá vált számáram, hogy a vele kapcsolatban álló humanoid
fajt aggasztja a Föld állapota. "A bolygótok haldoklik" - üzenik
mindannyiunknak Sparkson keresztül, akit saját bevallása szerint
azzal bíztak meg, hogy mutasson irányt az emberiségnek: - A bolygó
ökológiai egyensúlyának helyreállításához - Amnesztia biztosítására
mindazoknak, akik eltitkolták a Földet régóta látogató humanoid
fajok jelenlétét, valamint - Mindazon elhallgatott tudás és
technológia közzétételéhez, amelyet a Látogatók az emberiség
rendelkezésére bocsátottak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Látogatók - Jim Sparks je 10,17 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...